×
Tisztelt Ügyfelünk!
A katalógusainkba nyomtatott árak - a 2019-es katalógusok megjelenéséig tartó átmeneti időszakban - webáruházunk áraival nem azonosak. 2019-es árainkat - a beszállítóink árváltoztatása szerint - fokozatosan léptetjük életbe. Az ebből adódó esetleges kellemetlenségekért elnézést kérünk.

naptár

A naptár a reklámajándék alapesetének számít. A határidőnaplónak, zsebnotesznek köszönhetjük, hogy emlékeinket évek múlva is fellapozható formában felidézhetjük. Sokan előszeretettel használják az okostelefonok, táblagépek naptár funkcióját, azonban, amikor új eszközt vásárolunk, ki tudja, hogy tudjuk-e szinkronizálni a naptár funkciót is? A technikai eszközök ráadásul mások céltáblájává is válhatnak, azonban egy papír alapon vezetett határidőnapló mások szemében nem érték. Továbbra is bízhatunk tehát a hagyományos naptárakban - hiszen a forgalmi adatok is azt mutatják, hogy a naptárgyártó cégek értékesítése az utóbbi években jottányit sem esett vissza - és használhatjuk reklámajándékként is. A műbőr vagy bőr kötött naptárak igazán színvonalas ajándékká tehetőek dombornyomással, de az olcsóbb modelleken a színes szitanyomás is megfelelő reklámhordozóvá teszi naptárunkat. Az utóbbi években - a digitális nyomás elterjedésével - a naptárgyártók már 50 darabtól teljes felületen, 4 színes nyomattal legyártják az ízlésünk szerint design-olt kötött naptárat is. A belívek esetében fehér és az elegáns, meleg chamois papír közül választhatunk. Amennyiben nem elégszünk meg a külcsínnyel, jöhet a belbecs: akár több oldalt is befűzethetünk a standard naptároldalak elé, mögé, közé, amelyben teljes termékportfóliónkról részletesen tájékoztathatjuk ügyfeleinket. A speditőrnaptárak külön műfajt képeznek. Mindenki, aki egyben szeretne több hónapot áttekinteni, mert ügyletei hónapon át húzódnak, örömmel veszi a speditőrnaptárat. Biztonságérzetet jelent, amikor ránézünk a 3-4 hónapot egyben mutató naptárra és megtervezhetjük a hosszú munkafolyamatokat is. A speditőrnaptárak ráadásul fejlapjuknak köszönhetően egy nagy, akár színes felületet is biztosíthatnak üzenetünk közvetítésére.
Ajándéktárgyak: naptár Szín: barna

Kalendárium - bőr, barna, L

Cikkszám: 11006L

Speditőr naptár, határidőnapló.

Embléma nélkül
22 600 Ft/db-tól
Logo dombornyomva
árajánlat alapján
Raktáron / külföldön
0 db / 0 db

Kalendárium - bőr, barna, M

Cikkszám: 11006M

Speditőr naptár, határidőnapló.

Embléma nélkül
18 295 Ft/db-tól
Logo dombornyomva
árajánlat alapján
Raktáron / külföldön
0 db / 0 db

Kalendárium - bőr, barna, S

Cikkszám: 11006S

Speditőr naptár, határidőnapló.

Embléma nélkül
11 838 Ft/db-tól
Logo dombornyomva
árajánlat alapján
Raktáron / külföldön
0 db / 0 db

Kalendárium - bőr, barna, S

Cikkszám: 11666S

Határidőnapló.

Embléma nélkül
6 672 Ft/db-tól
Logo dombornyomva
árajánlat alapján
Raktáron / külföldön
0 db / 0 db

Kalendárium - műbőr, barna, L

Cikkszám: 16006L

Határidőnapló.

Embléma nélkül
6 134 Ft/db-tól
Szitanyomva A4 méretig
6 847 Ft/db-tól
Raktáron / külföldön
0 db / 0 db

Kalendárium - műbőr, barna, M

Cikkszám: 16006M

Határidőnapló.

Embléma nélkül
4 520 Ft/db-tól
Szitanyomva A4 méretig
5 038 Ft/db-tól
Raktáron / külföldön
0 db / 0 db
1 - 57 / 57

A feltüntetett árak és termékadatok tájékoztató jellegűek, melyekért felelősséget nem vállalunk. Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák.

Reklámajándék.hu Kft. © 1991-2019

Logózott, feliratos ajándékok cégeknek 28 év szakmai garanciájával: 4 100 partnerünknek, naponta 120 000 emblémázott termék


Reklámajándék.hu Kft. © 1991-2019
Kapcsolatokat SzÉpítünk!

Oldalunk cookie-kat ("sütiket") használ. Ezen fájlok információkat szolgáltatnak számunkra a felhasználó oldallátogatási szokásairól és növelik a felhasználói élményt, de nem tárolnak személyes információkat. Szolgáltatásaink igénybe vételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába.

PHP: 0.455s | SQL: 0,113s | 2019-02-22 01:11:54